Programjaink sérült és hátrányos helyzetű gyermekeknek
A sajátos nevelési igényű (SNI-s), vagy a hátrányos helyzetű gyerekeknek ugyanúgy szükségük van arra, hogy játszhassanak, felfedezzék a világot és ebben a világban megismerjék önmagukat.
Sérült és hátrányos helyzetű gyerekeknek
A bohócdoktorok tevékenysége nemcsak az időszakos kihívásokkal küzdő, hanem a tartósan nehéz körülmények között nevelkedő gyerekek között is hasznos és hatásos. A sajátos nevelési igényű (SNI-s), vagy a hátrányos helyzetű gyerekeknek ugyanúgy szükségük van arra, hogy játszhassanak, felfedezzék a világot és ebben a világban megismerjék önmagukat. A bohócdoktorok játéka épít a belső gyermeki motivációra, amelynek célja a világ gondtalan és vidám megismerése és befogadása. Ennek alapja egy biztonságos érzelmi tér megteremtése, amelyben könnyű kapcsolódni egymáshoz. Ilyenkor a közös játékot újszerűnek tűnő csatornákon keresztül (fizikalitás, zeneiség) is kezdeményezheti a bohócdoktor, így sokszor a kreatív együttlét is meglepő fordulatot vehet. A nyitottság és az elfogadással azonban rendkívül gyümölcsöző játékra ad lehetőséget mind a gyerekeknek, mind a (bohóc és nem-bohóc) felnőtteknek egyaránt.
Miért éppen bohócok?
A bohóc kreativitása határtalan, így játékosságának eszközei bárhol, bármikor és bármilyen körülmények között használhatóak.
A bohóc eszköztára és játékmódja mindig a jelen pillanatra fókuszál, de könnyed és nyitott, ez segíti a gyerekek kapcsolódását, garancia az ítélkezés- és elvárásmentes játékra, hiszen nem foglalkoztatja őket a sokszor terhelt múlt és a nem mindig fényes jövő.
A bohóc érzelmei a felszínen vannak és láthatóak, nem fél megélni és kimutatni azokat, így ajtókat nyit, hozzáférést biztosít az emberi psziché legmélyebb (sokszor rejtett) rétegeihez is.
A bohóc némileg rendszeren kívül áll, nem kötik őt a konvenciók, ezért játéka sokszor tabudöntő és mindig szabad. Figurája különösen felszabadító azoknak, akik valamilyen okból kifolyólag a társadalom perifériájára szorulnak.
A bohóc kommunikációja alapvetően nemcsak a verbalitásra fókuszál, hanem non-verbális és szenzoros eszközökkel is él, így az emberi beszédtől elzárt világokkal is könnyedén kapcsolatot teremt.
Zenekaraván
A program célja
Zenekaraván című előadásunk olyan gyógypedagógiai intézményeket keres fel, ahol SNI (tanulásban akadályozott, autizmussal élő, enyhe-középsúlyos értelmi sérült, speciális törődést igénylő) gyerekek vannak. Az előadást a holland Cliniclowns művészei dolgozták ki gyógypedagógusok, terapeuták, pszichológusok segítségével, kifejezetten abból a célból, hogy kielégítse a sérült gyerekek igényét és kommunikációjuk, kapcsolatteremtésük sajátosságait. Az ő nyelvükön szól, így azok a gyerekek is részesévé válhatnak egy színházi előadásnak, akik normál esetben nem jutnának el ilyesmire akár sérültségi fokukból, akár egyéb szociális természetű okból kifolyólag.
Módszer
A Zenekaraván nyelvezete, története egyszerű, jól követhető. Az archetipikus szimbólumok nyelvén dolgozik, azt használja, és legfőbb ‘vivőanyaga’ ennek a nyelvezetnek maga a bohócfigura - önmagában is az archetipikus szimbolika része, mint kapcsolatteremtő, összekötő, a dolgokat más fénytörésben láttató vándor. Nem használunk sminket, nem elnagyolt a ruházat, színvilágában kedves és pasztell - inkább az emberi esendőségre és humorra építünk a karakterformálás során. A bohócnyelv és így maga az előadás is nagyon rugalmas, interakcióra rendkívül nyitott, ezért tágan értelmezhető a sérültségi fok, az egyéni specialitások, illetve az életkor tekintetében is.
Hol?
Alpha Transilvana Alapítvány, Marosvásárhely